AZ ÖRÖKKÉVALÓ EVANGÉLIUM

(Részletek)

Krisztus, kit látsz talán te, más,
Mint kit elém hoz a látomás.
Horgas orru vagy, Krisztusod szintén,
Pisze orru az enyém, mint én.
Tied mindenkit barátul fogad,
Az enyém vakoknak mond példázatokat.
Gyülöli az enyém a tied világát,
Poklom kapui Mennyedet zárják.
Sókratés tanította, védte,
Mi Melétosz szerint átok a népre.
Kajafás meg volt győződve róla,
Hogy ő az ember gyámolítója.
Bujjuk a Biblia szent szövegét,
S hol fehéret olvasok, te látsz feketét.

                        *

Alázatos volt-e, vagy bármi tette
Jézusnak alázatot mutatott-e?
Még gyermek volt és már megszökött,
Hagyta szüleit kétségek között.
Keresék őt három napon át
S neki ily szavak hagyták el ajakát:
“Földi szülők nem kötnek engem;
Atyám dolgait kell cselekednem.”
A tudós farizeus, tele pénzzel,
Hozzá beosont, titokban, éjjel,
S ő vaspennával véste szivére:
“Szüless ujra, így jutsz az égbe.”
Büszke volt, pénzt el nem fogadott,
Irástudókra nem sokat adott.
Művészettel formálta szavait:
“Kövess: szivem alázatos, szelid,
Kapzsiság hálója így nem fenyeget,
S Falánkság csapdája nem árt neked.”

                        *

Láttam Jézust, mikor elérte a vég;
Mi nékem alázat, nékik büszkeség.
Barátot adsz ki, ha ellenséget szeretsz.
Jézus bizonnyal nem kivánja ezt.
Minden tette nemes daccal tele,
Ez volt az ok, hogy végeztek vele.
Lett volna csúszó-mászó Antikrisztus,
Kedvünk kereste volna, annyi biztos:
Zsinagógákba osont volna lopva,
Nem förmedt volna Vénekre s Papokra.
Alázat nem Isten szerint való.
Nem akarhat ilyet, csak rossz manó.
Jézus e pályát járta küzdve:
Istenhez szelid volt, emberhez büszke.
Király, főpap nyügét se türte,
Őket a nép előtt csepülte.
Isten előtt magát megalázta
S ekkor zuhant rá a kegyetlen pálca.
“Miért élnél hunyászkodva, hisz
Az öröklét a hazád neked is.
Ember vagy, több Isten se lehet,
Tanuld imádni emberségedet.
Im ez az élet főparancsa.
Ébredj, készülj a Szellemi Harcra,
S a Bosszu napját így megéred,
Ha eljön majd a Végitélet.
Isten bár irgalmas, hosszutűrő,
Nem ment meg az itélet rémeitől.
Könyörögsz értük a Keresztfán
S Bosszut állsz az Itélet Napján.”
Felelt Jézus, mig az ég dörgött:
“Én a világért nem könyörgök.
A Kertben ajkam fohászkodott,
A Testnek kértem Bocsánatot.”
Teheti-é ezt anyaszülte lény,
Kitől még messze a Hajnali Fény,
Mikor a Lélek Álomba merül
S Arkangyalok sirnak körös-körül,
S ő a Fény ellen zúdítja itt
Egy halálos éj rostjait,
Töprengve káprázat képein,
Ön-Ellentmondás kétségein?
Alázat: kétség; tép, nyomorgat,
Kioltja a Napot s a Holdat,
S tüskés szárai elfödik
A Lélek drágaköveit.
Az élet a Lélek Öt Ablakán át
Nem látja, csak torzult világát,
S hited lesz egy hazug világ,
Ha csak szemeddel s nem szemeden át
Látod, mit az éj ad s elvesz az éj,
Mig fényárban a lélek álma mély.

                        *

Jézust Tiszta Szűz szülte-e,
Kinek szűk lelke volt s bús szeme?
Ha a Bűnt magára kellett vennie,
Anyjának szajhának kell vala lennie,
Épp olyannak, mint Magdaléna,
Ki hét ördögnek volt Hajléka.
Vagy a zsidó szűzek sorsa rosszabb,
Szívja őket egész gonosz had?
Vagy mit vett Jézus magára, hogy
Nekünk megváltást hozhatott?
Testet, Kisértés eszközét,
Mit bánat és kín karma tép?
Vagy oly testet, melyet nem ér
Alacsony, bűnös szenvedély?
De mondják, nem bukott soha el.
Kérdezd Kajafást, ő megfelel.
“Szidta a Szombatot és szidta
A Szombat Istenét s leszakítva
A Rossztét Lelkekről a lakatot,
Halászokat papokká avatott,
S a Titkos Bűnök Sátorát
Felforditá s rombolt tovább,
Véres harcok vad terveit
Szőtte csillagtól csillagig.
Akart oly törvényszéket itt,
Melyben az ördög tetvészkedik...
»Kövesd szüleid!« Erre mit felelt?
»Asszony, mi dolgom van veled?
Földi szülők nem kötnek engem:
Atyám dolgait kell cselekednem.«
Földi Szülők és földi Isten
Sújtó kezét gúnyolta itt lenn.
Tanitványai száma hetven,
Küldte őket Vallás és Állam ellen.
Igazság kardjától estek el,
Gyilkosuk ő volt, ezt látni kell.
Otthagyva apja műhelyét,
Hontalan bolyongott szerteszét,
Mások munkáját lopta meg,
Kijátszva a törvényeket.
Feslett nők és adószedők,
Ezek hangolták kedvre őt,
A Rossz Nőt védelmébe vette,
Hogy ne itélkezzünk felette.”

                        *

Szűz volt-e Jézus? vagy adott-e leckét
Arról, hogy mi is a Szűzesség?
Kigyúlt a Hajnal, mint a fáklya,
Mária házasságtörését látva.
Rengés rázott földet, eget,
Mikor a Szerelem fölfedetett.
Jézus Mózes székébe üle,
S hozták a remegő Nőt eleibe.
Meg kele kövezni Mózes szerint,
Ám nyisd ki füled, Jézus mire int:
Mózes törvényire tette kezét
S a régi ég megrettenék
Mint átkokkal berótt pergamen,
Mit felgöngyölnek hirtelen.
Várt a csupasz Föld félve, vágyva,
Hitvány agyag volt titkos ágya,
A Sinaihoz ér im az isteni kéz
S a véres frigyláda semmibe vész.
Átleng a földön Isten szava,
Miként az Édenkerten valaha:
“Jó és Rossz nincs többé! Hallj csodát:
Hallgatnak a sinai harsonák -
Ne írj már Isten ujja - elég!
Tisztátalan lesz jeleidtől az ég!
Te jó vagy, nincs más jó kivüled
S bűnös nem dobhat másra követ.
Ha csak Jó vagy - Isten lehetsz,
Vagy farizeus - mást nem tehetsz.
Te Isteni jelenlét Angyala,
Ki e testet teremted vala,
E Törvényeket miért írtad?
Pokol éj-torkai miért nyíltak?
Ha tőled elragadom magamat:
Helyedben egy hideg leprás marad.
Bár oly tiszta voltál s mennyei-szép,
Hogy melletted Szennyes volt az Ég,
S bár esküd elsápasztá az eget,
Bár Pokol börtönét formálta Frigyed
És bár kezed káoszt teremte,
Melynek kígyó volt a lelke,
Mégis az Isteni lehelet
Mindent felold és ez: szeretet.
Ne félj, Mária! A Hét Ördög
Nem gyötri lelked: végsőt hörgött.
Bűnöd előlem el ne rejtsd,
Hogy bűnbocsánatot vehess.
Egy Ember sem itélt el téged?” “Egy sem, Uram.” “Akkor mily itélet
Hullhat rád? Tüstént kijöjjetek,
Ti bukott Égi szellemek,
Kik feledve, hogy mi az ős szeretet,
Egy félénk Galambot üldöztetek!
Lába előtt hajoljatok meg,
S lába előtt a port egyétek!
Kik Vak Gyülöletbe hulltatok,
Im Szeretetet kolduljatok!
Mi volt Szerelmed? Volt-e más
Valaha, mint sötét csalás?” “Rég cserbenhagyott a Szerelem,
Csaltam bizony, hogy legyen kenyerem;
Kivánság, szokás volt csak ez,
Semmiség, szóra sem érdemes.
De szégyennek, bűnnek mért nevezik
A Szerelem Szentélyét, hol Isten lakik?
S a titkos frigyláda mért rejti el
A Csupasz Emberi formát, ami isteni jel?
S törvénytelennek mért gyalázzák,
Amin a lélek bontja ki szárnyát?
Bünöm ez volt, Uram, mikor a Sátán
Szolgáit először bebocsátám.
Mig Szüzesség példája voltam,
Szerelmet, Istent káromoltam.
Igy gerjedt bennem paráznaság,
Igy gyúlt szivemben garázda vágy.
Ki megbocsátottad vétkemet,
Megbocsátod-e Szentségtörésemet?
Megtérsz-e, mondd, e zord pokolba,
Égő keblembe mint lakodba?
Vajon tudsz-e halni, hogy éljek,
S könyörülni tudsz-e, ha kérlek?”

                        *

Ez a Jézus senkinek se jó -
Elveti angol és zsidó.


(Képes Géza)

Forrás: William Blake versei