Arany kápolnát láttam én,
Hová senki se léphetett be,
S jajgatva álltak kint sokan,
Jajgatva, sírva, térdepelve.
S láttam: egy kígyó tekereg
A kapu fehér oszlopára,
S csak kúszott följebb, egyre följebb,
Az arany kárpitot lerántva,
S végig a szent márványlapon
Teljes undok hosszában ott állt,
Rubintok és gyöngyök között,
És elérve a tiszta oltárt,
Kiökrendezte sziszegőn
Mérgét a borra és kenyérre:
Én meg egy ólt kerestem, és
Ledőltem a disznók közébe.
(Somlyó György)
Forrás: William Blake versei
ARANY KÁPOLNA
